Gondoltál már arra, milyen jó lenne néha teljesen kikapcsolni a külvilág zaját, és csak befelé figyelni? Lehet, hogy meglepődsz, de ezt az állapotot valószínűleg te is rendszeresen átéled. Ismerős az az érzés, amikor annyira belefeledkezel egy jó könyvbe vagy egy filmbe, hogy észre sem veszed, ha hozzád szólnak? Vagy amikor vezetés, esetleg utazás közben azon kapod magad, hogy „elkalandoztál”, és szinte önműködően megérkeztél a célodhoz?
Nos, a hipnózis lényegét tekintve pont ilyen: egy teljesen természetes, mélyen fókuszált belső állapot.
De akkor miért félnek tőle mégis oly sokan?
Oszlassunk el néhány tévhitet!
A mozifilmek és a színpadi show-műsorok sajnos hajlamosak a hipnózist egyfajta sötét, akaratátviteli eszközként ábrázolni, ahol a gyanútlan alany egy inga lengésére elveszíti az eszméletét, és később semmire sem emlékszik.
Hadd nyugtassalak meg: a valóság ennél sokkal biztonságosabb és felemelőbb!
- Nem veszíted el a kontrollt: A hipnózis nem egyenlő az alvással vagy az eszméletvesztéssel. Valójában egy fokozott éberségi állapotról beszélünk, ahol a figyelem beszűkül és befelé irányul (Lynn és mtsai, 2019). Senki nem tud olyat tetetni veled, ami ellenkezik az értékrendeddel vagy a szabad akaratoddal.
- Nem ragadsz benne: Sokan tartanak attól, hogy „mi van, ha nem ébredek fel?”. Mivel a hipnózis egy természetes transzállapot, ha a szakember magára hagyná az alanyt, az vagy magától „felébredne” (visszanyerné a normál éber figyelmét), vagy átváltana természetes, pihentető alvásba.
- Ez egy közös munka: A hipnózis nem olyasmi, amit elkövetnek rajtad. Sokkal inkább egy olyan vezetett utazás, amelyhez a te aktív részvételed, nyitottságod és beleegyezésed is szükséges (Kirsch, 2000).
Mit mond a tudomány?
Hogy lássuk, nem varázslatról van szó, érdemes benéznünk egy kicsit a motorháztető alá, azaz az emberi agyba. A modern képalkotó eljárásoknak (például az fMRI-nek) köszönhetően ma már pontosan látjuk, mi történik ilyenkor a fejedben.
Amikor transzállapotba kerülsz, az agyad működése megváltozik. Stanfordi kutatók kimutatták, hogy hipnózis alatt csökken az aktivitás a dorsolaterális prefrontális kéregben – ez az a terület, amely a környezetünk folyamatos monitorozásáért és a túlgondolásért felelős (Hoeft és mtsai, 2012). Ezért van az, hogy ilyenkor képes vagy elengedni a mindennapi stresszt és a kritikus, analizáló hangokat a fejedben.
Ezzel párhuzamosan felerősödik a kapcsolat az agykéreg és az insula között, ami segíti a test-elme kapcsolat elmélyülését és az érzelmek mélyebb feldolgozását (Spiegel, 2013). Ebben a megváltozott tudatállapotban az agyunk rendkívül fogékonnyá válik a pozitív szuggesztiókra, új nézőpontokra, ami megnyitja az utat a belső fejlődés és a gyógyulás felé.
A lényeg tehát: A hipnózis nem más, mint egy biztonságos, fókuszált állapot, ahol a kritikus elménket kicsit pihentetni küldjük, hogy hozzáférhessünk a saját belső erőforrásainkhoz, emlékeinkhez és kreativitásunkhoz.
Ha legközelebb a hipnózis szót hallod, ne egy rejtélyes, köpenyes alakra gondolj, aki irányítani akar, hanem, mint egy kulcsra, amivel közelebb kerülhetsz a saját belső világodhoz.
Felhasznált tudományos irodalom
Hoeft, F., Gabrieli, J. D., Whitfield-Gabrieli, S., Haas, B. W., Bammer, R., Menon, V., & Spiegel, D. (2012). Functional brain basis of hypnotizability. Archives of General Psychiatry, 69(10), 1067-1075. https://doi.org/10.1001/archgenpsychiatry.2011.2190
Kirsch, I. (2000). The response set theory of hypnosis. American Journal of Clinical Hypnosis, 42(3-4), 274-292. https://doi.org/10.1080/00029157.2000.10404241
Lynn, S. J., Green, J. P., Kirsch, I., Capafons, A., Lilienfeld, S. O., Laurence, J. R., & Montgomery, G. H. (2019). Hypnosis, myths, and misconceptions: Reality versus fiction. International Journal of Clinical and Experimental Hypnosis, 67(4), 504-530. https://doi.org/10.1080/00207144.2019.1651031
Spiegel, D. (2013). Tranceformations: Hypnosis in brain and body. American Journal of Clinical Hypnosis, 55(4), 354-366. https://doi.org/10.1080/00029157.2013.774522